Elérhetőségek

Városkapu AJÁNDÉKBOLT

Cím: 9730 Kőszeg,
Városház u. 1.
Telefon:
+36-30/684-7373
Facebook: https://www.facebook.com/ajandek.koszeg/
E-mail:
ajandek.koszeg@gmail.com
Cégadatok Nyitvatartás


Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt.

Hollóházi Porcelán ZRt. története



A Hollóházi Porcelán ZRt. Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező porcelánipari vállalata. Azon a helyen, ahol ma a vállalat épületei állnak, több mint 225 éve folyamatos ipari tevékenység zajlik. Az ország keleti csücskében, erdők között megbúvó kis manufaktúra pályafutása 1777-ben üveghutaként indult, ahol kezdetleges, de mégis szép poharak, palackok, üvegedények készültek.

A XIX. század elején az üvegipar fellendült. A hollóházi huta azonban távol esett a fő közlekedési útvonalaktól, s az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagoktól. A fa jelenléte sem indokolta már a fennmaradást, hiszen az üveggyárak már szenet, vagy lignitet használtak. Ekkor Károlyi arra döntésre jutott, hogy felhasználja a birtokán lévő kaolint, s 1831-től kőedénygyárrá alakítja át a hutát. A kezdetektől számos bérlő állt a gyár élén, de az első igazi fellendülés 1857-ben következett be, mikor Istványi Ferenc, lett a gyár következő bérlője. Istványi Ferenc a kezdetben egy-két épületből álló manufaktúrát a század végére jelentős gyárteleppé fejlesztette. Ezzel az alig 700 lakosú községben teljes foglalkoztatottságot biztosított. A termékek bár gyárban készültek, mégis igazi népművészeti alkotások voltak. A forma- és motívumkincs apáról-fiúra, kézről-kézre öröklődött.

A díszítőművészet és a dísztárgyak a XX. század beköszöntével jelentek meg. Bár a gyár kiállított az 1900-as Párizsi Világkiállításon, továbbra is készítik a falusi lakosság igényeit kielégítő magyaros, díszítésű edényeket. Mintakönyv alapján festenek, 1903-ból származik az első írásos dokumentum a kőedénygyár forma- és mintaválasztékáról. Istványi Ferenc négy évtizedes hollóházi tevékenységének az 1902-ben bekövetkezett halála vetett véget.
A gyár élén fia Ferenc követte, aki azonban nem örökölte apja üzleti érzékét és tehetségét. Szűkíti a termelést, a polgári lakosság számára készült művészileg igényesebb díszedények készítését beszünteti. A gyár folyamatosan hanyatlik, majd 1916-tól megszűnt a főépületben a termelés. A háború befejezése után, teljesen leállt a gyár.
Az 1923-as újraindulás után a vezetőség nagy gondot fordít a helyes massza-összetételre. A porcelán áruk megdrágulása folytán megélénkül a kereslet a kőedény áruk iránt. 1926-ban áttértek a díszműáru és figurák gyártására. A bank azonban többi befektetése miatt csődbe ment, a gyár ismét 8 hópanig szünetelt. 1927-ben az ország ipara még mindig lassan ébred háborús álmából, az infláció viszont már megszűnőben, a magya valuta stabilizálódik, javul a közlekedés. A termelésnél azonban az egyetlen céljuk a profit. A művészi szempontok újból háttérbe szorultak.
1939-ben, kezdődik újabb fellendülés, amikor új bérlő Szakmáry Károly kassai kereskedő kerül a gyár élére. Nagy munkakedvvel látott művészileg és műszakilag lesüllyedt gyár kapacitásának növeléséhez, a gyártmányok minőségének javításához. Új széntüzelésű körkemencét építenek. A gőzhajtású generátort elektromos berendezésekre cserélik, három modern villamos kemencét is felállítanak, ezek új dekorok gyártását tették lehetővé. A gyár fejlődésnek indul, már nemcsak a falusi lakosság igényét szeretné kielégíteni, hanem a polgárság ízlését is. Szakmáry Károlyt hosszú távú tervei, célkitűzései végrehajtásában a Hollóházi Kerámia Gyár 1948. évi államosítása akadályozta meg.

Az államosítás után az alapanyagok és az égetési technológia átalakításával áttértek a porcelángyártásra, az első termékek az ország villamosításához szükséges kisfeszültségű porcelán szigetelőtestek voltak.

Az 1972-ben befejezett rekonstrukció eredményeképpen egy európai szintű, korszerű gyár jelent meg a régi gyár helyén. A propán-bután gázfűtésű alagút kemencék lehetővé tették az előző lágyporcelán helyett a keményporcelán gyártását. Időközben a foglalkoztatottak száma az előző 300-ról közel 1000-re emelkedett. A Hegyköz aprófalvas települései között Hollóháza foglalkoztatási centrummá fejlődött. Az iparművészek számát több mint 10 fölé növelték. Az újvonalú, modern, művészi igényű hollóházi porcelán díszműáru és háztartási edényáru iránt úgy belföldön, mint külföldi viszonylatban tovább nőtt a kereslet. Japántól az Amerikai Egyesült Államokig, a Skandináv-félszigettől Ausztráliáig a világ több pontjára exportál a gyár.

A fejlődés azóta is töretlen. 2000-ben a HYFERP – az Európai Unió támogatási programja keretén belül – a többségi tulajdonos MFB hathatós támogatása mellett – egy 200 mFt összértékű fejlesztési program megvalósítására kapott a gyár lehetőséget. A program marketing, környezetvédelem és termeléskorszerűsítési fejlesztések finanszírozását támogatja. 2001-ben A Hollóházi Porcelánmúzeum 1981-ben történő megnyitásának 20. évében új létesítményt avattak, a Múzeumi kávézót, ahol a múzeumlátogatásban, vagy a napi kirándulásban megfáradt turisták egy kellemes kávé mellett megpihenhetnek, majd 2003-ban ismét új szolgáltatással gazdagodott a Porcelánmúzeum a "Látogatói alkotócentrum" kialakításával. A márkabolti hálózat is folyamatosan bővül.

A technológia, a felhasznált alapanyagok, a termékek minősége megfelel a földpátos keményporcelán európai szakmai színvonalának.  A Hollóházi Porcelán ZRt. mindennapi használatra szánt, finoman megformált, ízlésesen dekorált termékei a hétköznapi környezetbe is eleganciát és igényességet csempésznek. A nagy múltra visszatekintő hagyományok, a munkatársak gyakorlata és szakmaszeretete, a felhasznált nemes anyagok és a magas minőségű kézi munka révén tudott ez a cég az európai porcelángyárak között mindmáig fennmaradni, és sokat ígérően fejlődni.

Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt.

Vissza az előző oldalra!
Városkapu AJÁNDÉKBOLT - Magyar